Harmadik fejezet - Mikor rajtakap az udvaron

Még egy percig nézek az elhajtó motor után, egészen addig, míg be nem kanyarodik egy utcába. Hátulról is tökéletesen illik a motorra, és ahogy elhajt, beletúr a hajába. Próbálom összeszedni magam ezután a menő mozdulat után, és nem foglalkozni vele, de egyszerűen muszáj rágondolnom. Éreztem, ahogy szívverése felgyorsult, mikor átöleltem a derekát, és mikor húzta az agyam, még abból is kedvesen jött ki. Sóhajtva végigszántom a kezem a hajamon és megfordulok. A barna házból fény szűrődik ki, és ahogy a szél megcsap, szorosabban húzom össze magamon a kabátot.

Gondolataim Zayn körül járnak, amit magam sem értek. Szó sincs itt szerelemről, egyszerűen csak barátkozni szeretnék, bár néhány külső tényező eléggé megzavarja ezt. Nem tudom, miért nem lehet a "pasim" - már ha Samet lehet így nevezni - miatt más srácokkal is baráti viszonyom. Az oké, hogy így van ez megírva a nagykönyvben, de egyszer nyugodtan lehetne valami törvényszegés. De térjünk vissza a zavaró tényezőkre.

Ott van például Summer. A kezdetleges rajongása pletyka miatt azonnal átváltott ellenszenvvé a srác iránt, és mindennél jobban távol akar tartani tőle. Én is elolvastam azt a cikket, nyilván, de talán nem érdekel. Bárki megváltozhat, és biztos vagyok benne, hogy azért jött át, hogy felhagyjon ezekkel a dolgokkal. De Summer sajnos nem ilyen. Ő egyetlen rossz szó miatt képes megutálni egy személyt, és jelenleg ez a személy Zayn. Egy napja jár a suliba, és máris mennyi ember megutálta... Mindenesetre nem vagyok száz százalékosan biztos abban, hogy ilyen hamar képes továbblépni valamin, amit magának szánt. Még meglátjuk, mi lesz, de óvatosnak kell lennem ezen a téren.  

A második, talán legfontosabb tény, Sam. Elég régen alkotunk egy párt, de sosem éreztem azt, amit kellene ilyenkor. Ha Summer esetleg elmondaná neki, azonnal féltékenykedni kezdene, amit nagyon nem bírok. Egyszer, a strandon leszólított egy srác, és amint ez a fülébe jutott, bevert egyet a fiúnak. Azóta, inkább rá se nézek másra, mert nem szeretnék senkit kellemetlen helyzetbe hozni az idióta barátom miatt. Tehát, azonnal kezdődne a féltékenykedés, esetleg a verekedés. Ameddig Sammel járok, úgysem barátkozhatnék rendesen Zaynnel, de miatta nem fogom eldobni a barátom. Akit egyébként nem is szeretek úgy, ahogy kellene. Bonyolult dolgok ezek... Mindenesetre, Sam a legzavaróbb tényező a barátságunkban. 

És a harmadik, Adam. Sosem szerette, ha közös barátaink vannak. Az okot nem tudom, de mindig ideges volt, és napokig nem szólt hozzám. Na mármost, ha megtudja, hogy én Zaynnel barátkozok, azonnal kiveri a dilit, és eltilt tőle. Amit normális körülmények között tuti, hogy nem hagynék. De miattam nem veszhet össze a barátjával. Ez a helyzet nagyon bonyolult így, az biztos...

Sóhajtva, gyors léptekkel indulok a házhoz, és mikor a faajtóhoz érek, bekopogok. Pár pillanat múlva Lauren jelenik meg, mosolyogva. Mögötte Summer áll, és éppen valamit szürcsölget.

- Szia - ölel át Lauren. Summer csak biccent, majd erősen megrázza a fejét. Furán nézek rá, mire csak legyint. Nem tudom, mit kellett volna ebből értenem, de csak megrázom a fejem, és átdobom a hajam a vállam felett.

- Sziasztok - lépek be a jó meleg lakásba, és leveszem a kabátom. Lauren nagy, barna szemeivel néz rám, és kedvesen kérdez.

- Kérsz valamit inni? Az ősök nincsenek itthon - vigyorog. A barna falak melegséget tükröznek, és a fehér bútorok még otthonosabbá teszik az egészet. Mosolyogva nézek Summerre, aki komolyan pillant rám, és Laurenre, aki viszont nevetve kezd nekem mesélni.

- Egy pohár vizet elfogadok - követem a nappaliba.

- Okés, mindjárt hozom, addig csücsüljetek le - int, majd eltűnik. Végignézek a fehér falakon futó fekete mintákon, de egy kéz kapja el a karom, és a barna hajú barátnőm néz rám. Érdeklődve felhúzom a szemöldököm, és várom, hogy elmondja, mit tudott meg.

- Nem Lauren van azon a videón. Sőt, még a videót se látta - kezdi sóhajtva.

- Akkor mi a baj? - tárom szét a karom.

Ha tényleg nem Lauren van azon a videón, akkor teljes mértékben megnyugodhatunk, hiszen nem rajta röhög most a fél iskola.

- Nem érted? - csattan fel. - Attól, hogy nem ő az, még egy lány van benne! - őszintén, nem értem, hol kellene megtalálnom az összefüggést.

- És? - kérdezem összezavarodva.

- És az a lány Brendonnal van. És Lauren kibe szerelmes? - forgatja meg a szemöldökét, nekem pedig leesik a dolog.

- Brendonba. Francba - sütöm le a szemem.

- Érted már?

- Igen. Nem mondhatjuk el neki - állapítom meg.

- Szuper logikád van, Blair Davis - csap rá a vállamra. - Egyébként, hogy tudtad rávenni Adam-et, hogy elhozzon? - kérdezi furán.

Igen, Adam sosem volt az a testvér, aki önként felajánlja, hogy elvisz valahova. A szüleim szerint, ne foglalkozzak vele, majd kinövi egyszer, és inkább járjak tömegközlekedési eszközzel. Igen, a Davis család ilyen jó fej... Ahelyett, hogy hagynák, hogy jogsim legyen. De ez is egy olyan téma, amit már ezerszer kiveséztünk, és a válasz mindig a nem volt. 

- Izé... Jó napja volt? - kérdezem dadogva. Ha Summer megtudja, hogy nem Adam hozott el, hanem Zayn, hisztirohamot kap, és tuti, elmondja mindenkinek.

- Blair Davis. Ugye Adam hozott el? - kérdezi, miközben összefonja karját a mellkasa előtt.

- Persze! Ki más? - forgatom meg a szemem, miközben tenyerem izzadni kezd.

Sosem voltam túl jó hazudó. Ha füllenteni próbálok, azonnal elvörösödök, izzadni kezd a tenyerem, és össze-vissza beszélek. 

- Új motorja van? - vonja fel a szemöldökét.

- Igen, apa vette neki múlthéten - legyintek, majd hálát adok az égnek, amiért Lauren jön vissza, egy tálcával a kezével.

Leülünk a kanapéra, és miközben elvesszük a poharakat, Lauren ránk néz.

- Nem megyünk el holnap valahová? Van egy új szórakozóhely, most nyílt, szupermenő, és állítólag minden jó benne, minden menő odajár - kezdi lelkesen mesélni, de én elhúzom a számat.

Világéletemben gyűlöltem ilyen helyekre járni. A fülledt levegő, ahogy az emberek a nyakamba lihegnek, a sok lány, akik félpucéran buliznak az idegtépő zenékre. Borzalmas.

- Nem is tudom - kezdek hadakozni.

- Na, légyszi, a kedvemért - mosolyog rám kedvesen. Summer megvonja a vállát, és unottan válaszol.

- Felőlem - kezdi el piszkálni a körmeit.

- Legyen. De amint elszabadul a pokol, hazajövök - szögezem le, mire elhúzza a száját.

- Gyerünk, Blair, élvezni fogod! Samet is hívhatjuk, ha gondolod - mondja Lauren vigyorogva.

- Utálja az ilyen helyeket - legalább ebben megegyezik az ízlésünk.

- De egy próbát megér. Majd  megkérdezed, ugye?

- Legyen - egyezek bele sóhajtva.

- Szuper! - csapja össze a két kezét mosolyogva.

Summer állkapcsa megfeszül, és gondterhelten néz rám. Tudom, mire gondol, és azt is, hogy meg kell tennünk. El kell mondanunk Laurennek, hogy a srác, akit imád, valójában egy pöcs, aki az első adandó alkalommal bemászna a bugyijába. Ahogy ránézek a mosolygó lányra, aki éppen a hely varázsát ecseteli, a szívem fájdul meg.

Óvatosan bólintok Summernek, aki sóhajtva végigszánt barna haján. A hullámos tincsek összerázódnak, miközben lágy hangon megszólal.

- Figyelj, Lauren - kezd bele finoman, ügyelve arra, hogy ne bántsa meg a lányt. - Brendon nem az akinek hiszed - felhúzott szemöldökkel nézek rá, és próbálok rájönni, mire akar kilyukadni. Lauren összeráncolt szemöldökkel állja Summer pillantását, aki miután megköszörüli a torkát, folytatja - Nem illik hozzád. Ő egy pöcs - fejezi be kimért hangon. Lauren csak maga elé bámul, majd felcsattan. Nem értem, miért nem mondja el neki, miért...

- Summer, azt hittem, barátok vagyunk - elemi fel a hangját, miközben szeme dühösen csillog. - Nem érdekel a véleményed! Blairrel ellentétben én nem hallgatok rád! Szerinted olyan hülye, hogy nem látja mit akarsz? - kérdezi enyhe gúnnyal a hangjában. Nem számítottam ilyen reakcióra, de ahogy elnézem, Summer sem. Kikerekedett szemekkel nézi a dühös lányt, és szó nélkül állja a tekintetét. A feszültség azonnal érezhető a nappaliban, mikor Lauren felpattan a helyéről. Nem tudom, mire gondol, így érdeklődve várom a folytatást. - Tudom, hogy azért mondod neki azokat az idiótaságokat, mert magadnak akarod az új srácot! Zayn, ugye? - teszi csípőre a kezét.

Összeszorítom a fogam, és jobbnak látom, ha nem szólok semmit. Summer rám emeli tekintetét, majd Laurenre. Előhúzza a telefonját a zsebéből, és a dühöngő lány felé tartja. A videó elindul, és azonnal látunk rajta egy barna lányt, akin meztelenül fekszik Brendon. A hangokból ítélve, beindultak az események. Elfordítom a fejem. Nem érdekel a videó tartalma...

Lauren először csak mérgesen nézi, majd arcára kiül valami más. Csalódottság. Undor. Megbántás.

Végignézi a három perces felvételt, közben arcán különböző érzelmek jelennek meg. 

Summer gyorsan elrakja a telefont, de a csalódott lány csak néz maga elé. Visszahuppan a fotelbe, és a tenyerébe temeti az arcát. A másik aggódva pillant rá, majd rám vezeti tekintetét, és megrázza a fejét, mikor szóra nyitom a számat. Most nem kell mondanunk semmit, át tudom érezni a helyzetét.

Pár perc után felemeli fejét, és arcvonásai megfeszülnek. Néma csend nehezedik a szobára, csak a lélegzetvételünk hallatszik, és Lauren sóhajtásai. 

- Sajnálom azokat, amiket hozzád vágtam. Olyan hülye vagyok - neveti el magát feszengve. Gyorsan átülök mellé, majd Sum is követ, így hárman nyomorgunk a kis fotelben, e nem bánjuk. Mosolyogva nézek végig a két lányon: Summer nevetve megrázza a fejét, nyoma sincs rajta a megbántásnak, vagy valami másnak. Lauren egy kicsi könnyes szemmel ugyan, de mosolyogva pillant ránk, és elérzékenyül, mikor szorosan átöleljük.

- Egy fiú sem állhat a barátságunk útjába - mondja Summer, és mélyen a szemembe néz. Tudom, mire, és kire gondol, de próbálok nem tudomást venni róla. Mindig ugyanoda lyukadunk ki...

- Akkor, most már totál szingliként iszom le magam pénteken, és nem is beszélek Brendonnal - törli meg a szemét Lauren.

- Jól teszed - lököm meg a vállát vigyorogva. 

- De akkor tényleg menjünk pénteken - teszi fel a kezét nevetve. Jó látni, hogy mosolyog, még egy ilyen után is. 

- Azt hittem, rosszabbul fogod viselni - mondja Summer halkan, mire megrázom a fejem. Ő is a legjobbkor tudja ezeket mondani... 

- Igazából nem érdekel - vonja meg a vállát. - Sosem gondoltam komolyan, és amúgy se jártunk. Hivatalosan - süti le a szemét. 

- Lauren! Mondd, hogy nem feküdtél le vele - kezdi hangosabban Sum, én pedig megrázom a fejem. Ennyit arról, hogy el tudunk együtt tölteni egy estét veszekedés nélkül. 

- Nem tehetek róla! Tudod te hogy csókol? Te is belementél volna - tiltakozik felháborodva. Summer sóhajt egyet, és az égnek emeli tekintetét. 

- Lauren, minden hülye tudja, hogy nem térdelünk le a srác elé az első adandó alkalommal - mondja hűvösen. 

- Egyszer volt ez, részeg voltam, sajnálom - akad ki. 

- Nem is emlékszel rá? - kérdezi Sum felhúzott szemöldökkel.

- A haverjaitól tudtam meg - suttogja Lauren. 

- Akkor nem feküdtetek le. A családja ismeri a szüleidet, tuti, hogy hazahozott. Azért ennyire nem tahó. Csak a barátjainak akart menőzni, biztos vagyok benne - nyugszik le Summer. 

- Majd megkérdezem tőle. Illetve, izé, nem, mert nem beszélek vele többet - mondja bozonytalanul. 

- Ez a beszéd - csap rá a vállara egy nagyot Summer, mire a lány összerezzen. 

- Elegem van ezekből a témákból - szólok bele, mire mindhármunkból kitör a nevetés.

Még egy fél órát maradok, majd eléggé búcsúzósra veszem a figurát. Szerencsére Adam jelenleg nem játszik arrogáns seggfejet, így elugrik értem kocsival. 

Felveszem a kabátom, és az előttem álló két lányra nézek. Mindketten mosolyogva figyelnek, és szorosan átölelnek. 

- Sziasztok, holnap találkozunk - megyek ki az ajtón.

Adam ott parkol, és mikor kinyitom az ajtót, felkapja a fejét, és zavartan a zsebébe csúsztatja a telefonját. 

- Nő ügyek? - kérdezem vigyorogva. 

- Így hálálod meg, hogy eljöttem érted? - forgatja meg a szemeit mosolyogva. Csak egy puszit nyomok az arcára, majd beindítja a motort. - Minden fontos dolgot megbeszéltetek? Ki mikor menstruál, meg ilyenek? - vihog, mire karon csapom. 

- Majd ha egyszer véletlenül lesz barátnőd, ő is fog, csak úgy elmondanám - jegyzem meg, mire lehervad a mosoly az arcáról. 

- Jó, most komolyan. Minden oké? - néz mélyen a szemembe. Normális körülmények között örülnék neki, de mivel éppen a forgalmas úton haladunk, rá kell szólnom. 

- Inkább az utat nézd. Egyébként igen, minden oké - bólintok. Idegesen pillant rá az órára, majd ráfekszik a dudára. Kicsit megijedek a hirtelen hangtól, és megcsóválom a fejem. - Nyugi már. Sietsz? 

- Fáradt vagyok - szögezi le sóhajtva. 

- Pénteken bulizni megyünk - bököm ki, mire felkúszik a szemöldöke. 

- Te egy buliban? - kérdezi röhögve. 

- Lauren miatt - legyintek. 

- Felőlem menj. Az ősöket úgyse érdekli semmi a munkán kívül. Most is valami úton vannak. Mikor láttuk őket utoljára? - enyhe gúnyt vélek felfedezni a hangjában, mire megrázom a fejem. 

Tény, hogy anya és apa rengeteget dolgoznak. Egy pénzügyi céget vezetnek, és a munkájuk szerelmesei mindketten. Ebből is adódik, hogy sosem szenvedtünk hiányt pénzben, viszont szinte szülők nélkül nőttünk fel. Adamet mindig is zavarta, de én egy idő után megszoktam, és ma már fel sem tűnik a dolog. 

Nem szólunk egymáshoz egy szót se, csak csendben utazunk. A ház előtt Adam leparkol, és kipattan a kocsiból. Meg sem vár engem, kinyitja a bejárati ajtót, és beviharzik. Sóhajtva nézek utána, majd én is kiszállok, és bemegyek. Pillantásom a szomszéd házra siklik, ahonnan gyér fény szökik ki. A függöny egy pillanatra elmozdul, mire odakapom a fejem, de senki sem áll ott. Blair Davis, te nem vagy százas. 

Sóhajtva megyek be a házba, majd egyenesen a szobám felé veszem az irányt. 

Ledőlök az ágyra, majd az ajtóra nézek, ahol Adam lép be. Barna tökéletesen állnak, és átöltözött: fekete nadrágot visel, kék inggel. 

- Randid lesz? - kérdezem poénosan. 

- Igen - vakarja meg a homlokát, mire összeráncolom a szemöldököm. 

- Akkor menj, én nem tartalak fel - teszem fel a kezem védekezően. 

- Minden oké lesz? - kérdezi feszengve. 

- Menj már, nem vagyok két éves - mosolygok rá, mire nevetve kimegy. 

Adamnek mindig egyéjszakás kalandjai voltak, egy buliban összeszedett csajjal, most meg randizni fog. Nem is kérdeztem, kivel, merre, hogyan, de amint hazaér, kifaggatom. 

Sóhajtva a táskámhoz lépek, és előhalászom a doboz cigimet a táskából. 

Ha bent szívom el, megérzi Adam. Kint viszont tökéletes lesz. 

Felállok az ágyról, és gyújtóval a kezemben megyek ki a ház elé. A kis asztal melletti székre leülök, majd meggyújtom a számban lévő szálat. Mélyen beszívom a füstöt, majd miután letüdőztem, kifújom. Az utcában egy lélek se jár, minden házban le van kapcsolva a villany, egyedül én vagyok. Beletúrok a hajamba, majd mikor egy hang megszólít, összerezzenek.

- Mit csinálunk itt, ilyen késői órákon? - a srácra nézek. Haja most is tökéletesen fel van zselézve, a szokásos nadrág+fehér póló+ bőrkabát szettet választotta, és kíváncsian néz rám nagy szemeivel. 

- Ezt én is kérdezhetném - vágok vissza. Megcsóválja a fejét a kijelentésemre, és leül a másik műanyag székre. Elnyomom a kezemben tartott cigit, és érdeklődve felhúzom a szemöldököm.

- Mintha a bátyád azt említette volna, hogy nem dohányzol - köszörüli meg a torkát. 

- Talán Adam nem tud egy-két dologról - vonom meg a vállam.

- És nem is szabad megtudnia? - kérdezi mosolyogva. 

- Nem tőled fogja megtudni - vágom rá kicsit gyorsan. Beletúr fekete hajába, és nevetve néz a szemembe. 

- Értettem, hercegnő - teszi fel a kezét, nekem pedig összeszalad a szemöldököm. Hercegnő? Komolyan? 

- Ne hívj így - kérem durcásan. 

- Ahogy akarod, hercegnő - mondja huncut mosollyal, és feláll. - Késő van. Holnap találkozunk a suliban - mondja, majd megfordul.

- Szia - köszönök el, majd én is felállok. 

- Jó éjszakát, hercegnő - hallom még meg a hangját, mire megforgatom a szemem, és besétálok a házba. 

Második fejezet - Mikor először motorozok Vele

Sziasztok drága olvasók! :) 

Mint láttátok, volt egy kis megingás a blog jövőjével kapcsolatban, de újra visszatértem, ezentúl rendszeresen hozom a részeket! :) 

Sajnálom, de egyszerűen volt valami, ami rosszul esett, de emiatt nem fogom abbahagyni, mert hiányzik a blog írása.

Köszönöm a 36 feliratkozót, még most se hiszem el, hogy ennyire sok embert érdekel ez a történet, ami nem is annyira érdekes :D 

Hát, ennyit szerettem volna írni, remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket, és nem okozok csalódást :)

Amint beérek, megcsap az otthon ismerős illata. A barna bútorok tökéletes kontraszt alkotva a narancssárga falakkal. A lámpából gyér fény tör elő, amint kezemmel megtalálom a kapcsolót, és mikor leveszem a cipőm, és felakasztom a kabátom az ismerős fogasra, halk nevetést hallok az előszobából. Próbálom figyelmen kívül hagyni az illemszabályokat, miszerint köszönjünk az idegeneknek, egyszerűen, túl fáradtnak érzem magam ahhoz, hogy nehéz végtagjaimat végighurcoljam a lakáson. A konyha felé veszem az irányt, és ahogy végighúzom kézfejemet a narancssárga tapétán, egy kicsit megkarcolja az a bőröm. A falon festmények és családi képek láthatók, és azt hiszem, kicsit tovább időzöm azon, amelyiken Sammel vagyok. A kép egy éve készült, még sokkal világosabb rajta a hajam. Átöleli a derekam, én pedig a kamerába vigyorgok. Anya szerint ez az egyik legjobb képünk, ezért rakta ki. Természetesen, elég furán nézett ki, mikor a dédim képe mellé kikerült ez, de mindegy, inkább nem szóltam semmit. Továbbsétálok, egyenesen az említett helyiség felé, mikor a bátyám ismerős hangja üti meg a fülem.

- Szerintem már a húgom is hazajött - meséli mély, lágy hangján. Imádkozok, hogy ne a konyhában üljön a barátjával, esetleg a lánnyal, akit felhozott, és hálát adok az Istennek, mikor üresen találom azt. A hűtő felé igyekszem, valami ehető után kutatva, mikor közelebbről hallom a bátyám nevetését. Megfordulok, és a velem szemben álló bátyámra pillantok.

- Blair! Nem is hallottuk, hogy jössz! - ingatja a fejét szomorúan, majd mellém lép, és kiemel két sört a hűtőszekrényből. Követem a mozdulatot szememmel, és mikor az ajtóra nézek, meglátom a lazán nekitámaszkodó srácot. Haja bezselézve meredezik az ég felé, a fehér póló és fekete szakadt farmer tökéletesen simul rá, és a bőrdzsekijét mint egy állandó kelléket, megint felvette. Huncut mosollyal néz rám, miközben elveszi a felé tartott sört.

- Kösz, haver - szólal meg lágyan.

- Bemutatom a húgomat - mutat rám szó szerint Adam rám.

- Ismerjük egymást - szólalok meg halkan. Zayn összeráncolja a szemöldökét, majd a homlokához kap.

- Úristen, téged is megfektettelek? Haver, esküszöm, nem tudtam semmit - mondja teljesen komolyan, mire elkerekedett szemekkel nézek rá.

Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen bunkó, 'nemtörődöm' sráccal áld meg az Isten. Ráadásul, ha az illető a bátyám barátja, akkor eléggé sokszor fogom látni a képét a háznál. Adam először lefehéredik, majd röhögni kezd.

Sóhajtva leülök egy székre, és a kezembe temetem az arcom. El sem hiszem, hogy mondhatott ilyet. Úgy nézek ki, mint egy ribanc, aki minden második srácnak befekszik az ágyába.

Adam szóra nyitja a száját, de közbevágok.

- Osztálytársak vagyunk, de köszi - pillantok rá megvetően, mire fellélegzik és elgondolkozik.

- Tényleg, melléd ültettek azon az órán - jut eszébe.

- De jó, hogy rájöttél - forgatom meg a szemem, és egy almát felkapva állok fel.

- Jó, na bocs. Tudod hány lány kötött már ki az ágyamban? Számon kéne tartanom? - kérdezi vigyorogva.

Szegény, ostoba lányok...

Kicsit sértődötten megyek el mellettük. Amint odaérek, megcsap erős illata, és rá kell jönnöm, hogy egy fejjel magasabb nálam. A bátyámhoz fordulok, majd mélyen a szemébe nézek.

- A szobámban leszek. És lehet, hogy Sam átjön, majd szólj, ha csenget - hagyom ott őket. A két fiú röhögve vonul be a nappaliba, míg én a szobámba igyekszem. A ismerős ajtót kinyitom, majd óvatosan belépek a kék szobámba, és megcsap a jól ismert vanília illat. Egyszerűen imádom ezeket a légfrissítőket, és rengeteget kipróbáltam, mire megtaláltam ezt. Tökéletes, egyszerűen kezelhető, és egész folyamatosan frissít.

Igen, csak én vagyok képes így leírni egy légfrissítőt...

A fehér franciaágyra levágódva a telefonomhoz nyúlok, ami éppen csörög, és Summer neve virít a kijelzőn. Eljátszhatnám, hogy duzzogok, mert ez egy kicsit tényleg igaz, de inkább megpróbálom elfelejteni a délelőtti eseményeket, és sóhajtva szólok bele.

- Igen? - kérdezem, miközben az órára pillantok.

- Beszélnünk kell - vágja rá, mire szemöldök ráncolva felülök.

- Ha megint Zayn a téma, mond, és inkább leteszem most - szűröm a fogaim között.

- Otthon vagy?

- Igen, de nem hiszem, hogy szeretnél jönni. Itt van Ő is - mondom felbátorodva. Nem mondhatja meg sem ő, sem más, hogy kivel barátkozzak, és merre menjek. Ha meg akarom ismerni Zaynt, akkor megfogom, és nem állhat az utamba sem ő, sem Sam, sem Adam, sem senki.

Belefáradtam, hogy mindig bábuként ráncigálnak, és megmutatják a szerintük helyes utat. Mert az az út nekem sosem az igazi...

- Mondd, te teljesen hülye vagy? - emeli fel a hangját.

- Nem én hívtam át - forgatom meg a szemem. - Jóban van Adammel.

- Az is inkább az egyetemre koncentrálna - motyogja unottan.

- Miért kerestél? - térek a tárgyra.

- Hogy bocsánatot kérjek. Túlreagáltam, de kérlek szépen, ne nagyon keresd a társaságát. És, mert van két jegyem hétvégén arra a romantikus filmre, amire el akarsz menni - nevet.

Sóhajtva beletúrok a hajamban, és egy stratégián gondolkozok. Ha látszólag hallgatok Summerre, akkor békén hagy, és nem fog végig arról papolni, hogy ez mennyire nem helyes így... Rá kell jöjjek, lassan egyetlen ember sem lesz, akiben bízhatok, és akinek bármit elmondhatok.

- Rendben, menjünk - adom be a derekam.

- Szuper! Meg ha már ott leszünk, elmehetnénk vásárolni - kezd el csevegni.

- Jó, menjünk - vonom meg a vállam, bár úgysem láthatja ezt a mozdulatot.

- Olyan jó ruhát láttam múltkor - mondja, mire megcsóválom a fejem. Nem hiszem el, hogy belementem ebbe a kínos csevegésbe...

- Melyiket?

- Tudod, azt a vöröset! - mondja hangosan.

- Azt a minit? - ráncolom össze a szemöldököm.

- Nem volt az annyira mini - kuncog.

- Á, nem. Mint a fekete, amit néztem? - jut eszembe.

Igen, egyszer megláttam egy fekete ruhát. Az ujja, és a nyak része teljesen átlátszó, fekete csipkés, mély kivágása van, és pont fenékig takar ez a fekete selyem anyag, onnantól combközépig újra felveszi a virágos csipkés mintát. Bevallom, nekem nagyon bejött, de Sam is velem volt, és idézem a szavait: 'Az én barátnőm nem fog úgy kinézni, mint egy utcalány."

Köszönöm szépen, egyébként, ezt a kedves hasonlatot, nem, nem sértődtem meg. Hogyne...

- Az rohadt jól nézett ki, nem tudom, mi baja volt Samnek - mondja.

- Talán megveszem hétvégén - dőlök hátra.

- És mit fog szólni? - rémül meg.

- Nem nagyon zavar a véleménye - vágom rá, de egyből meg is bánom.

Senki nem tudja, hogy nem úgy érzek Sam iránt, ahogy illene, és mostanában egyre többször közelítek a lebukáshoz.

- Hallottad, hogy Lauren állítólag lefeküdt Brendonnal? - kérdezi, mire felszökik a szemöldököm a plafonig. - Lauren nem hülye, nem fog lefeküdni egy sráccal, akit alig ismer - mondom nyugodtan.

- Videó is van - motyogja.

Két éve vagyok együtt Sammel, de még mi sem feküdtünk le. Nem erőlteti, én pedig nem vele akarom elveszteni. Ennyi az egész.

De azért az, hogy Lauren egyből szétnyitja a lábát egy kék szemű srácnak, kicsit sok. És ha volt olyan idióta, hogy hagyta, hogy le is videózzák, akkor nem tudom sajnálni.

- Mi? - kérdezem még mindig sokkos állapotban.

- Vagyis, a videón nem látszik a lány arca, meg ilyenek, de mindenki azt mondja, hogy ő az - javítja ki magát, nekem pedig legördülnek a kövek a szívemről.

- Beszéltél vele? - jut eszembe.

- Próbáltam, de nem tudom elérni - sóhajt bele a telefonba.

- Otthon vagy? Menjünk át hozzá - javaslom feszülten.

- Rendben. Hol találkozzunk? - kérdezi komolyan. 

Summernek és nekem nagyon nyomozós múltunk van. Azt hiszem, négy éve volt, hogy ki akarta deríteni, melyik az a srác, akit a plázában látott. Álruhában követtünk egy fiút egészen a házáig, ami pontosan a város másik volt, míg rá nem jött, hogy nem is a srác, akit látott. Így ott álltunk, eltévedve, fázva, és nem tudtuk, kit hívjunk most. 

Persze, akkor egy hétre eltiltottak Summertől, de ez sem számított, mi akkor is kerestünk kiskaput. De ez már egy másik történet. 

- El tudsz jönni oda? - kérdezi, én pedig a számat rágom. Valahogy megoldom. Majd Adam elvisz, legrosszabb esetben majd sétálok.

- Persze - vágom rá. - Ott találkozunk - teszem le.

Sóhajtva túrok bele a hajamba, és dőlök hátra. Most ki kell mennem oda, és meg kell kérnem Adamet, hogy vigyen el. 

Felállok, és a táskámért nyúlok. Belerakom a telefonom, és kisétálok az ajtón. A nappaliba beérve, egyből a bátyámat veszem észre, amint szájához emeli a poharat és belekortyol. Zayn előtt azonban egy érintetlen pohár sör van, amit kicsi furcsállok, de nem jegyzek meg.

- Jó, normál körülmények között nem kérnék ilyet, de most vészhelyzet van. Adam, elvinnél Laurenékhez? - piszkálom a körmöm.

- Nem - feleli egyszerűen.

- Csak ennyit kérek, kérlek - nézek boci szemekkel a szemébe.

- Én elviszlek, ha gondolod - szól bele mosolyogva Zayn. Elkerekedett szemekkel bámulok rá, majd gyorsan észbe kapok, és vigyorogva ránézek.

- Tényleg? - kérdezzük egyszerre Adammel, bár azért látszik az eltérés a hangsúlyunk között. A fekete hajú srác folyamatosan szemez velem, majd hirtelen Adamre pillant.

- Persze. Úgyis megyek lassan - tápászkodik fel, és végigsimít bőrkabátján. Vigyorogva Adamre nézek, és átdobom a hajam a vállam fölött.

- Köszi a fuvart, Adam -  mondom gúnyosan, és megvárom, amíg lepacsiznak.

- De ne felejtsd el a bulit, haver - mondja sejtelmesen Zayn a barna hajú bátyámnak. 

Felveszem a kabátom és a cipőm, majd rápillantok.

- Mehetünk? - kérdezi lazán nekitámaszkodva az ajtófélfának. 

- Persze - dobom át a hajam a vállam felett. A kulcsom a zárba helyezem, és miután kinyitom az ajtót, kilépek rajta. 

Zayn óvatosan kikerül, és megáll az egyik fekete motor mellett. Mivel nem nagyon értek hozzá, kicsit furán figyelem a járművet. 

- Ugye motoroztál már? - kérdezi látva értetlen arckifejezésemet. 

- Nem - rágom a szám szélét. Sóhajtva beletúr fekete hajába, és a kezembe nyom egy bukósisakot. 

- A lényeg, hogy kapaszkodj erősen belém - mondja, miközben felveszem a fekete fejvédőt. Kicsit hülyén állhat, mert a srác elröhögi magát, és az sem növeli az önbecsülésem, hogy nem tudom összepattintani. Egy mozdulattal állam alá nyúl, és bekapcsolja. Hideg kezei hozzáérnek az arcomhoz, mire megborzongok.

- De várj! Te már ittál - jut eszembe a két sör. Elkerekedett szemekkel nézek rá. El sem hiszem, hogy majdnem felültem egy ittas sofőr mögé, ráadásul úgy, hogy még sose motoroztam. 

- Megőrültél? Nem ittam bele - forgatja meg a szemeit. 

- Ja, rendben - dadogom, miközben felül. Kicsit feszengve állok ott, és a számat rágom.

- Nem jössz? - pillant rám, miközben hátrafordul.

- Te miért nem veszel fel bukósisakot? - mutatok kérdőn a fejemen lévő borzalomra. Ha én felvettem, vegye fel ő is.

- Mert nem akarok hülyén kinézni. Amúgy se megyek gyorsan - vonja meg a vállát. 

- És én kinézhetek rosszul? Kösz - forgatom meg a szemem. 

- Hátul nagyobb az esélye annak, hogy leesel - adja meg a miértjét a dolognak, mire leesik az állam. Ezt ő sem gondolhatja komolyan...

- Inkább hívok egy taxit - motyogom.

- Nyugi már - röhögi el magát. - Csak látni akartam, milyen képet vágsz - vihog, mire a karjára csapok, és felülök mögé. Átkulcsolom a derekát, és szorosan mögé ülök.

- Mehetünk - hunyom le a szemem. 

- Remélem nem parázol a gyorsaságtól - húzza huncut mosolyra a száját, és felbőszül a motor. 

Még szorosabban fogom a derekát, mikor elindulunk. A szél belekap a hajamba, az arcomba repíti azt. A házak elsuhannak mellettünk, és behunyom a szemem, mert gyomrom émelyegni kezd. Zayn jellegzetes illata megcsap és mosolyra húzom a számat. Éjfekete haját fújja a szél, és miközben egy óvatlan pillanatban hátranéz rám, még jobban rátapos a gázra. Apró sikoly hagyja el a számat, és hirtelen a legrosszabb helyekre küldeném el. 

Sose volt még részem ilyenben. Adam mindig ígérgette, hogy elvisz majd motorozni, de Sam megtiltotta neki. Azt mondja, nem szeretne idő előtt elveszteni, és a frász rázza ki azoktól, akik élvezik a száguldás pillanatait. Pedig fogalma sincs arról, milyen érzés ez. Talán, ha egyszer elmenne egy ilyen túrára, vagy ne adj Isten felülne Adam mögé, megtudná, mennyire felemelő érzés. Egyszerűen szabadnak érzem magam, és mindig szeretnék motorozni. 

Egészen addig a pillanatig úgy gondolom, ameddig Zayn durván le nem fékez, és neki nem csapódok a hátának. 

- Megjöttünk - mondja. Sóhajtva kinyitom a szemem, és lepattanok a motorról. 

- Soha többé nem ülök fel mögéd - veszem le a sisakot. 

- Ki mondta, hogy fogsz még velem motorozni? Ez egyszeri alkalom volt. Még egy lány sem ült kétszer a motoromon - vágja rá vigyorogva. Megforgatom a szemem, és előveszem jó modorom.

- És köszi a fuvart. Bár nem értem, miért hoztál el, ha a szomszédba laksz, de kösz - mosolygok rá. 

- Amúgy is dolgom van a városban - vonja meg a vállát semmitmondó stílusban. - Viszlát, Blair - veszi búcsúzóra a figurát, és újra felbőszül a motor. 

- Szia, Zayn - válaszolok a hűlt helyének, majd megcsóválom a fejem, és a ház felé fordulok. 

Első fejezet - Mikor először jön iskolába

Sziasztok, drága olvasók! :) 

Megérkeztem az első fejezettel. Szeretném megköszönni a 27 olvasónak, hogy lelket öntenek belém, a prológushoz érkezett kedves szavakat. Igazán jól esnek, és remélem, nem okoztam csalódást ezzel a résszel sem. 

Jó olvasást! :) 

Egy hónap telt el azóta, hogy láttam a szomszédba érkező srácot. Ezalatt a hónap alatt Adam közel került hozzá, én azonban még a nevét sem tudtam meg. Nem is láttam, csak akkor, mikor a bátyám közölte, hogy vele megy el motorozni. Mikor kinéztem az ablakon, csak a srác hátát láttam és a fekete motort, amin ült. Haja akkor is tökéletesen állt, felfelé volt zselézve. Abban a pillanatban, az sem zavart, hogy Sam ott ült a laptopom előtt, és éppen a leendő sulija honlapját böngészte.
Másnap egyedül ballagtam a suliba, de akkor az sem érdekelt. Egyszerűen nem tudom kiverni azt a fiút az eszemből, pedig még csak a nevét sem tudom...

- Hahó, föld hívja Blairt! Figyelsz rám? - zökkent ki gondolataimból barátnőm hangja. Summer dühös szemeivel találom szembe magam, miközben idegesen átdobja válla felett barna tincseit. 

- Bocsi, megismételnéd? - rágom a szám szélét gondolkozva. 

- De jó, hogy ilyen megértő barátaim vannak - forgatja meg a szemét. 

- Bocsánat, ma nem vagyok formában - nyúlok bele a szekrényembe, és halászom elő az egyik vaskos könyvemet. 

- Ahogy az elmúlt héten sem voltál! Mi van veled? - akad ki. 

- Csak egyszerűen fáradt vagyok, na - csapom be az ajtót és fordulok meg. 

Felhúzza szemöldökét, majd lenéz rám. Fél fejjel magasabb, amihez még hozzájárul a tíz centis magassarkúja, így eléggé megnöveli ez az összhatás. Zöld blúza és fekete bőrdzsekije tökéletesen kiemelik alakját, éppen ezért kapom el pont azt a mozdulatot, mikor egy tizedikes ráerősen megbámulja a lányt. Csak apró mosolyra húzom a szám, és a dühöngő Summerre koncentrálok. 

- Értem én, hogy dúl a szerelem közted és Sam között, de még én is élek - kéri ki magának erősen mutogatva. 

- Persze, hogyne, a szerelem - motyogom az orrom alatt. 

- Lauren - kapja el az említett lány karját, aki a hirtelen érzéstől halkan felsikít. Telefonját nyomkodja, és érdeklődve néz ránk nagy barna szemeivel. 

- Summer! - szólok rá a lányra. 

- Mi van? - kérdezi vigyorogva. 

- Ne ijesztgesd az embereket - forgatom meg a szemem. 

- De ha a barátaim, akkor szabad - nevet. 

- Hallottátok, hogy új diák jön? - hajol közelebb hozzánk Lauren, mintha bizalmas információt közölne. 

- Új diák? Ez hülyeség - nézek furán. 

- Miért lenne az? - húzza fel a szemöldökét Summer. 

- Sose vesznek fel új diákot évközben. Baromi nehéz bekerülni - mondom nyugodtan. 

- Talán valami stréber lesz a srác - vonja meg a vállát Lauren. 

- Srác? - kérdezzük tökéletesen egyszerre Summerrel. 

- Aha. Brendon írta - mutatja fel a telefont. 

- És ő honnan tudja? 

- Az anyja tanár, rémlik? - forgatja meg a szemét. 

- Nem hiszem, hogy srác. Vagy nem tudom - hebegem. 

- Blair Davis! Te ma használhatatlan vagy! - csap rá a vállamra Summer. 

- Jól van na - pillantok az ajtó irányába. 

- Tisztázzuk a szabályokat! Mivel neked van barátod - kezd bele Summer, miközben rám mutat. - Te pedig folyamatosan flörtölsz minden sráccal - biccent Lauren felé. 

- A lényeg? - sóhajtok fáradtan. 

- Hogy amennyiben helyes az illető, stoppolom - mutatja fel komolyan az ujját. 

- A tiéd lehet - nevetek fel. 

- Aha, nekem nyolc - nyomkodja tovább a telefonját Lauren. 

- Szuper! Azt nem tudod, mikor érkezik? - pillant Sum a lányra. 

- Most - biccent az ajtó felé. 

Egyszerre fordulunk Summerrel oda, és amint meglátom a személyt, elkerekedik a szemem. 

Az ajtó belökődik, és lazán, leszegett fejjel sétál be a srác. Éjszínű haja az ég felé meredezik,  fekete pólója és bőrdzsekije tökéletesen illeszkedik rá. A sötét, szaggatott nadrág, amit visel kiemeli lábait és formás hátsóját. A táskája lóg a hátán, mögötte összesúgnak az emberek. A lányok tetőtől-talpig végimérik, és követik tekintetükkel. Szemével folyamatosan a földet nézi, közben hallom, hogy mellettem Summer felsóhajt. 

- Ha van tökéletes pasi, akkor ő az- suttogja halkan. 

A fiú felemeli a fejét, és végigpásztázza a folyosót. Mikor hozzánk ér, apró mosolyra húzza a száját, aztán mélyen a szemembe néz. Az enyémbe. Pillantása végigsiklik rajtam, majd újra a szememnél áll meg. Egyre közelebb ér hozzánk, beletúr a hajába, és elmegy előttünk. Kikerekedett szemekkel bámulok magam elé, majd megcsóválom a fejem.

- Láttátok? Rám mosolygott! - mondja Sum teljesen belelkesülve. 

- Aha - mosolygok az orrom alatt. 

- Na jó, menjünk órára - mondja Lauren, mikor megszólal a csengő. 

- Ez a srác egyszerűen tökéletes. Ráhajtok - motyogja vigyorogva Summer. 

A teremhez érve, levágódok a szokásos helyemre, majd körbenézek. Csak a mellettem lévő hely üres, mindenki másnak van padtársa. Ez a terem az egyetlen olyan, ahol egyedül ülök. Már mindenki talált magának padtársat.

A tanár beviharzik a terembe, és kiosztja a dolgozatokat. Az osztály egy emberként sóhajt fel. A ceruzámat rágva olvasom el a kérdéseket, mikor kinyílik az ajtó. 

- Ki az? - kérdezi a tanárúr. - Maga az új diák? 

Egy pillanatra kihagy a lélegzetem, mikor meglátom az ajtóban. Egy köteg papírt tart a kezében, és azt tanulmányozza, majd felkapja a fejét, és a tanárra néz. 

- Igen - szólal meg halkan. Az osztály kihasználja a pillanatot, és hangos beszélgetésbe kezdenek, én azonban csak nézek magam elé. 

- Neve? - sóhajt Mr. Harris. 

- Zayn vagyok. Zayn Malik - köszürüli meg a torkát. 

- Rendben, Zayn Malik, foglaljon helyet - néz körül, majd megállapodik a tekintete rajtam. - Ott van egy szabad hely, Blair mellett - mutat rám. 

- Köszönöm - néz ide, majd megindul. Ledobja a táskáját, és leül a székre. 

- Mire várnak? Kezdhetik a feladatokat! - mondja mogorván. 

Összenézek Summerrel, aki vigyorogva az új srácot bámulja. 

Szóval Zayn... 

Sóhajtva olvasom el a kérdéseket, és kezdem el töltögetni a lapot. Folyamatosan érzem magamom Zayn tekintetét, de próbálok nem oda koncentrálni. 

Az óra gyorsan elmegy, a csengő maga az álom, így amint meghallom, azonnal felpattanok, lerakom a tanári asztalra a lapot, és kisietek a teremből. 

- Blair, várj - hallom meg Summer hangját, aki egyből mellettem terem. - Hova rohansz? - teszi fel a kérdést. 

- Csak menjünk a mosdóba - húzom magam után. 

Szerencsére, hamar beérünk a helyiségbe, ahol ledobom a táskám a földre, és a csapra támaszkodok. 

- Az új srác... - kezdek bele. 

- Igen? 

- A szomszédunk - motyogom halkan. 

- Várj, SMS - kapja elő a telefonját, és olvasni kezd. Először mosolyogva, majd fokozatosan leolvad az arcáról a mosoly, és a száját rágva pillant rám. - Nem barátkozhatsz vele. Én sem fogok. Felejtsük el a srácot - mondja komolyan. 

- Mi? Miért? - ráncolom össze a szemöldököm. 

- Csak ne. Meleg van itt, nem mehetnénk? - vált témát. 

- Menjünk - vonom meg a vállam furán. 

Nem értem, miért ne barátkozhatnék Zaynnel. Nem tudom, mit titkol, de muszáj kiderítenem.

Kilépünk a mosdóból, majd a matekterem felé vesszük az irányt. 

Az ajtóban egy kéz fogja meg az enyémet, és érdeklődve nézek Samre. Kisfiús mosollyal pillant rám, mire én is elmosolyodok. Ha máshogy lettek volna a dolgok, Sam lenne a legjobb barátom...

- Szia, édesem - nyom egy puszit a számra. - Suli után hazakísérlek, oké? - kérdezi kedvesen. 

- Ühüm - bólintok. 

- Most mennem kell, de majd várj meg a suli előtt, rendben? - engedi el a kezem. 

- Rendben - megyek be a terembe. 

Az első padba ülök le, Summer mellé, aki érdeklődve fordul felém. 

- Kivel beszéltél? - kérdezi gyanakvóan. 

- Sammel, miért? - ráncolom össze a szemöldököm.

- Nem akarom, hogy beszélj az új fiúval - mondja komolyan. 

-  Jézusom, Summer, nőj már fel. Nem fogom elvenni tőled, barátom van, rémlik? Kinézed belőlem? - kérdezem felháborodva. Kicsit megemelem a hangom, mire a hátsó padban ülők előrenéznek.

- Nyugodj már le! Tudom, hogy nem vagy olyan! De nem barátkozhatsz vele - mondja komolyan. Nem gondoltam volna, hogy öt évnyi barátság után egy srácon fogunk veszekedni. Nem értem, miért nem mondja el, mitől van így berezelve, miért nem beszélhetek Zaynnel.

- Miért? Nem te szabod meg, hogy kivel beszélek, és kivel nem! - állok fel.

- De vele ne! Csak ennyit kérek, Blair, könyörgöm, ne tedd - néz rám könnybe lábadt szemmel. Kicsit megsajnálom és visszaülök, majd halkabban folytatom.

- Miért? Csak ennyit mondj el és rendben - mondom komolyan.

- Nem mondhatom el. Majd rájössz magadtól is. Vagy majd úgyis hallod a pletykákat. Most nagyon köcsög leszek, de muszáj: Ha barátkozni fogsz vele, elmondom Samnek. Tudod, milyen féltékeny - állja a tekintetem. Kikerekedett szemekkel nézek rá, majd lehunyom azokat, hogy megnyugodjak.

Öt éve ismerem Summert. Persze, voltak veszekedések a barátságunkban, de ilyen mélyre még ő sem süllyedhet. Tudja, hogy nem szeretem Samet. És, a belegondolok, még csak jót is tenne vele... Viszont. Nem szeretném, hogy a srác csalodjon bennem. Vagy, hogy megbántsam.

A számat rágva pillantok fel, és abban a percben lép be Zayn is a terembe. Lazán elsétál mellettem, de egy picit meglök, ezért felém fordul.

- Bocs - mondja, majd továbbsétál. Követem tekintetemmel, majd újra a mellettem ülő lányhoz fordulok.

- Látod? Erről beszélek! Ha Sam ezt megtudja - csóválja a fejét. Sóhajtva beletúrok a hajamba, és elmosolyodom.

- Nyugi, nem lesz semmi. Jó kislány leszek - vigyorgok, de mintha átmenne vicsorgásba, így gyorsan abbahagyom.

- Remélem. Egyébként, ha annyira tudni szeretnéd, ki is a Zayn Malik, olvasd ezt el. Lauren találta - nyújtja felém a telefonját, mire olvasni kezdek.

Azt írják, hogy drogügyekbe keveredett, ezért kicsapták. A szülei által átjöhetett hozzánk, és már nincsenek zűrös ügyei, de mindenki tartsa meg az egy lépés távolságot. 

Mi van akkor, ha pont arra van szüksége, hogy valaki átlépje azt az egy métert? 

Kicsit meglepődök, felhúzom a szemöldököm, és úgy döntök, nem akarom olvasni a részleteket. 

Drogügyek. Azért annyira nem borzalmas, mintha embert ölt volna, vagy ha most engedték volna ki a sittről. Megcsóválom a fejem, és visszadobom a telefont Summer kezébe. 

- Máris elolvastad? - kérdezi meglepve. 

- Természetesen nem - forgatom meg a szemem. 

- Akkor? 

- Nem érdekelnek a részletek - vonom meg a vállam. 

- És mit szólsz? 

- Drogügyek? Annyira nem gáz - dobom hátra a hajam. 

- Nem gáz? Tudod te hány ember halt meg miatta? - kérdezi hitetlenkedve. 

- Nem. De nem is érdekel. Az régen volt, most meg most van - jelentem ki eltökélten. 

- Tehát nem hallgatsz rám. Rendben - szűri a fogai között. 

- Nyugodj már meg, még nem is beszéltem vele, a nevemet se tudja - sóhajtok. 

- Ó, dehogynem. Ez a srác mindent tud. Veszélyes - győzköd. 

- Nem akarom tovább ezt hallgatni - állok fel. 

- Most hová mész? - tárja ki a karját. - A büfébe - jelentem ki, majd elindulok. Igazából, nem is a büfébe megyek, de neki nem kell tudnia semmiről.

Az udvarra vezető ajtó előtt megállok, majd félve lököm azt ki, és megyek abba a bizonyos eldugott sarokba. 

Oda járnak a cigisek és a füvesek. A szüleim baromira büszkék lennének rám, ha rájönnének káros szenvedélyemre. Megállok egy kicsit arrébb, és előhúzok egy szálat. Mivel a gyújtóm a táskámban van, így félve fordulok a mellettem lévő barna lányhoz. 

- Van tüzed? - biccentek a kezében tartott gyújtó felé. 

- Persze - adja oda. 

- Köszi.

Mélyen beszívom a szálat, majd miután letüdőzöm, óvatosan kifújom. 

Ez az egész azóta tart, mióta Sammel vagyok. Senki sem tud róla, és szerencsére ismerem az eladó srácot is, így nem akad ki senki azon, hogy még nem vagyok tizennyolc. 

- Madison vagyok - nyújtja ki a kezét. 

- Blair - rázom meg azt. 

- Mióta? - mosolyog rám. 

- Nem rég. Te? 

- Két éve - nevet. 

- Ismersz innen valakit? - kérdezem suttogva. 

- Nem. Már rég idejárok, de még nem haverkodtam össze senkivel - rágja a szája szélét. 

- Mennyi időnk van még? - pillantok rá. 

- Semennyi. Gyorsan dobd el - mondja halál komolyan. Követen az utasításait, majd mikor elindulnék, visszaránt. - Van nálad parfüm? 

- Nincs, miért? - kérdezem furán. 

- Amatőr vagy. Tessék, itt az enyém - veszi elő, majd gyorsan fúj rám kettőt. 

- Ez miért? 

- Kiszagolják - biccent. 

- Hát, köszönöm, Madison. Remélem, látlak még itt - veszem búcsúzkodóra a figurát. 

- Biztos vagyok benne - nevet, majd int egyet. 

Gyorsan szedem a lábam a terem felé, majd pont a tanár előtt esek be. - Hol voltál? Kerestelek a büfénél - mondja suttogva Summer. 

- Csak levegőztem - füllentek. Bár részben igazat mondok. 

- Mi ez a borzasztó parfüm? - vág fancsali képet. 

- Most miért mondod? - durcizok.

- Mrs. Davis, megismételné? - hallom meg Mrs. Hern hangját, mire ránézek. A duci tanárnő mérgesen igazítja meg a szemüvegét, miközben felhúzza rajzolt szemöldökét. A híres szemöldök...

- Elnézést, nem figyeltem - hebegem. - Hogyne - bólint. - Ez volt az utolsó húzása, értve vagyok? Úgy megbuktatom, hogy csak nézhet maga után - ordítja le a fejem. 

A matek sosem volt az erősségem. És a tanár sem szeret, tehát kettős káosz. 

Az óra végéig lentebb csúszok a széken, és behúzott nyakkal koncentrálok az egyenlet megoldására. 

- Pszt - bök felém halkan Summer. 

- Majd elmondod, tudod, hogy utál a tanár - suttogom halkan, de késő. 

- Blair Davis! Azonnal hagyd el az órám! Micsoda tiszteletlenség! - bök az ajtó felé a tanár, mire lehajtott fejjel összeszedem a cuccom. 

- De tanárnő, Blair nem is - próbál megvédeni Sum. 

- Te is szeretnéd követni őt, Summer? - ordít a tanár, majd újra rámnéz. - Kifelé - csapja be utánam az ajtót. Még gyorsan visszanézek, mire Zayn tekintetével találom szembe magam. Csak néz, majd rám záródik az ajtó, és sóhajtva nézek az órámra. 

Mivel végeztem, a matek volt azt utolsó, írok egy SMS-t Samnek, hogy hazamentem, ne várjon. 

Mikor kilököm a suli ajtaját, hallom, ahogy Mrs. Hern ordít valakivel, majd újra csapódik az ajtó. Nem nézem meg, ki volt az, csak szedem a lábam, hogy minél hamarabb hazaérjek. A főútra kiérve a fehér kerítés mellett haladok tovább, miközben cipőm orrát bámulom, és arrébb rúgok pár kavicsot. 

Hangos ricsajjal egy motor megy el mellettem, de erre sem kapom fel a fejem. 

Szerencse, hogy alig tíz percnyi sétára van az otthonom a sulitól, így eléggé hamar hazaérek. Kicsit meglepődök, mikor két motort vélek felfedezni a szokásos egy helyett. 

Gombóccal a torkomban nyitom ki az ajtót, majd belépek.

Prológus

Sziasztok! (A másik blogomnál megszokott 'rózsácskák' itt most egy ideig nem lesznek, mert nem akarok egy becenévvel ellenszenvet kiváltani pár emberből...)
Igen, itt vagyunk, és itt a prológus... 
Hú, ha tudnátok, milyen régen várok arra, hogy kitegyem. Igen, tegnap elbizonytalanodtam, és akkor akartam kirakni, de végül nem hagytam, hogy Anna rávegyen. 
Igazából, annyira izgulok, és félek, mert nem tudom, mit fogtok gondolni. Talán tetszeni fog a blog, talán nem. Igen, a prológus eléggé rövidke, mindössze 1200+ szavas lett, de a rések hosszúsága átlagosan 2700 szó körül van. (Persze vannak rövidebbek, például a hatodik, a maga 2400 szavával, de vannak hosszabbak, például a negyedik 4800+ szóval.) 
Szeretném megköszönni annak a 12 emberkének, akik annak ellenére feliratkoztak, hogy a fülszövegen kívül semmi nem volt található a blogon, valamint azoknak, akik véleményt nyilvánítottak a fülszövegemről. Köszönöm Barbinak, hogy támogatott, és elolvasta a részeket, hogy segített. Köszönöm Annának és Lizának, hogy bármikor írhattam nekik, ha segítségre volt szükségem, és hogy az előző történetemet is hatalmas lelkesedéssel olvassák (igen, még az sincs befejezve). Azoknak is köszönöm, akik a Te vagy a végzetem c. blogomat is olvassák/olvasták, Lylának a csodás designt, egyszóval: mindenkinek, aki közreműködött abban, hogy ma megnyissunk. 
Nem akartam ennyit írni, de jó olvasást mindenkinek! :)




Október hatodika.

Ez volt az a nap, mikor először láttam a szomszédunkba érkező srácot. Hollófekete haja, gyönyörű barna szemei azonnal megbabonáztak, és ahogy egy óvatlan pillanatban rám nézett, azt sosem fogom elfelejteni. Amikor először szólt hozzám, mikor először tévesztette el a nevem, és mikor a folyosón megállított. Mikor veszekedtem miatta a barátommal, mikor összevesztem minden fontos emberrel. Mindig őt védtem. Egyszerűen valami megmagyarázhatatlan dolgot váltott ki belőlem. Egyszerre éreztem magam biztonságban, és veszélyben, ha mellette voltam. Az érintése akár a drog, sosem tudtam betelni vele, bár eleinte nem volt részem a felszabadító érzésben. A bátyám miatt. Miatta sosem beszéltünk felhőtlenül, mégis, azok a közös pillanatok, mikor éppen Adam-re várt, én pedig otthon voltam, és pár percig elcsevegtünk, azok voltak a pillanatok, amikből még többet akartam. Ha akarnám se tudnám megmagyarázni, mit éreztem iránta, hiszen az elején határozottan nem szerelem volt. Talán csak vágytam rá, vágytam a szenvedélyre, amit kicsalt belőlem, hogy mellette szabadnak éreztem magam. Igen, rengeteg akadály volt előttünk, de valahogy mindig egymásba botlottunk. Véletlenül, a sors és szerencse keze által, akár az utcán, akár az esti dohányzásunk alkalmával, vagy az iskolában, a boltban, mindig ott találtam magam mellett. Még a szórakozóhelyen is megtalált, pedig teljesen véletlenül mentünk be ugyanabba. 

De mindig ott volt valaki, aki közénk állt: Adam. Vagy ha nem is Adam, a barátom, Sam. Akivel két éve voltam együtt, és aki sosem tudott belőlem olyan érzelmeket kiváltani. Teljesen mindegy, hányszor csókolt meg, Zayn egyetlen pici érintése többet ért nála. 

De szépen az elejéről.

Sóhajtva túrtam bele a hajamba, és néztem újra a jegyzeteimre. Abban a pillanatban elátkoztam Mr. Hammert, amiért hétfőn dolgozatot írtunk, és a telefonom csörgése csak rá tett erre egy lapáttal.

Idegesen pillantottam a kijelzőre, és elborzadtam a név láttán. Sam, a barátom hívott, így nem tehettem meg vele azt, hogy kinyomom. A kapcsolatunk már az elejétől halálra volt ítélve, és sosem éreztem azt mellette, amit kellett volna. Ellustultunk, és már csak azért kerestük egymás társaságát, mert muszáj volt. Sam a sulinkba járt, és a bátyám egyik haverjaként ismertem meg, így Adam miatt jöttem össze vele. Csak úgy véletlenül futottunk össze a konyhánkban, de már azelőtt is láttam párszor a folyosón, mert évfolyamtársak voltunk. És igen, Adam pont akkor jött be, így elmotyogtam egy 'bocsi'-t, és fülig pirulva mentem ki a helyiségből. Azt hiszem, egy otthoni cucc volt rajtam, még sminkelni se sminkeltem, de Sam mindig azt mondta, ott abban a pillanatban először nem úgy tekintett rám, mint az egyik haverja húgára. Így történt, hogy este már Adam az ágyamon ült, és rábeszélt, hogy menjek el randizni Sam-mel. Úgy nézett rám, hogy mást nem is akartam mondani. Elvégre, tizenhat évesen mit számít, kivel randizol? 

De Adam nem elégedett meg egy randival. Minden részletről be kellett számolnom neki, mindent elmondani, és az újabb találkozásokra rábólintani. Közben jobban megismertem Sam-et, akiről kiderült, hogy a világ egyik legaranyosabb sráca. Figyelmes, kedves, és rengeteget kérdezgetett rólam, Adamet meg sem említve. 

De Adamre ettől függetlenül nagyon haragudtam.  Mindig is adtam a véleményére, de azért az, hogy megmondta, ki legyen a barátom, már tőle is sok volt. D nem tehettem mást, és egy boldogtalan kapcsolat kellős közepén találtam magam. Én, Blair Davis, hallgattam a testvéremre, megfosztva magamat a boldogságtól. Igazából, nem Sammel volt a baj. Mert egy idő után megszoktam, és én hívtam el magammal mindenhová. Boldog voltam, de nem eléggé. 

De ha már benne voltam, végig kellett csinálnom. A szüleim mindig azt mondogatták, hogy ha belerángatnak valamibe, győztesként kell kiszállnom belőle. 

- Igen? - kaptam fel a folyamatosan csörgő telefont. 

- Szia, édesem - hánynom kellett a becenevektől, amiket rám aggatott. - Tudunk ma találkozni? - tette fel a kérdést. 

- Tanulnom kell a hétfői dolgozatra - mondtam neki. Oké, ez egy tökéletes kifogás volt, de ha egyszerűen nem szerettem volna vele tölteni a délutánt, akkor nem kellett volna. 

- Persze, megértem, a tanulás az első. Holnap érted megyek, rendben? 

Samnek mindig is a jövőm volt az első. Ő orvosira készült, én azonban ott álltam úgy, hogy lövésem sem volt semmiről. 

- Rendben - mondtam lelkesen. Ez persze messze állt a valóságtól. Sam egyébként egy nagyon aranyos srác volt, de én akkor is örültem volna, ha csak a haverom. Egy kapcsolat nélkül is szívesen letudtam volna az utolsó évemet. 

- Akkor hétre ott vagyok. Szeretlek - tette le. 

Az ágyra dobtam a telefonomat, a jegyzetekkel együtt, és sóhajtva feküdtem le melléjük. 

Hangos dudálásra kaptam fel a fejem, és mikor az ablakhoz sétálva elhúztam a fekete függönyt, két költöztetö kamiont, és egy fekete autót pillantottam meg. 

Az egyik kamion sofőrje idegesen kipattant a kocsiból, és a másiknak kezdett el hangosan magyarázni. Ahogy láttam (és hallottam) káromkodások hagyták el a száját, vele együtt a másik embernek is. 

Nevetve fordultam a nyíló ajtóm irányába, ahol a bátyám, Adam állt. 

- Mit nézünk? - termett ott mellettem egy pillanat alatt. 

- Az új szomszédok beköltöznek - néztem oda, ahova ő. 

- Zsír. Már egy éve árulják ezt a házat. Miután Miss. Sprong meghalt, a gyerekei elhúztak innen, felrakták a netre, és várták, hogy valaki megvegye - ismertetett a mesével, amivel tökéletesen tisztában voltam. - ó, a francba - kapott a homlokához. 

- Mi az? 

- El kellett volna mennem a cukrászdába. Anya mondta, hogy vegyek valamit nekik - rágta a szája szélét. 

- Ilyen szomszédköszöntős dolog? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Ja, valami olyasmi - vonta meg a vállát.

- Sok sikert - röhögtem a képébe. 

- És ugye majd te átviszed? - nézett rám mosolyogva. 

- Nem - ráztam meg a fejem hevesen. 

- Köszi, Blair, én is szeretlek - intett, majd ellépett az ablaktól. - Akkor elmentem a cukrászdába - ment ki a szobából. 

Adam mindig is egy olyan srác volt, aki mindent elfelejtett. Talán emiatt a tulajdonsága miatt nem volt komolyabb kapcsolata. 

Visszafordultam az ablakhoz, pont akkor, mikor a fekete autó ajtaja kinyílt, és egy nő lépett ki az anyós ülésről. Gyönyörű sötétbarna haja egyenesen, és tökéletesen állt, visszafogott öltözékéből ítélve szolid nőnek tituláltam. 

Őt követte hátulról egy lány, akinek megjelenése hasonló volt, annyi különbséggel, hogy ruhái feltűnőbbek voltak, és erős smink fedte arcát. 

És a következő percben történt az, hogy megláttam őt. Lazán szállt ki a vezetőülésről, és felvette a napszemüvegét. Háttal állt nekem, így csak formás fenekét és bőrdzsekijét láttam, valamint fekete haját. Mikor óvatosan megfordult, jobban szemügyre vehettem. Arcára valami megmagyarázhatatlan ült ki, és mikor beletúrt fekete hajába, akaratlanul is mosoly kúszott a számra. 

Abban a pillanatban történt meg először az, hogy rám nézett. Óvatosan végigvezette a tekintetét a házakon, és megállapodott a miénken. Továbbnézett, àm mintha valami megragadta volna a figyelmét, úgy találtam szembe magam barna íriszeivel. Mélyen nézett az enyémekbe, miközben pír szökött az arcomra, és el akartam bújni minden elől. De nem tettem, álltam tovább és csak figyeltem. Ő is engem. Megjelenéséből arra következtettem, hogy magányos és titokzatos. És mennyire bejött minden gyanúm...

Pár pillanatig némán kommunikáltunk, majd apró mosolyra húzva a száját, lenézett és továbbment. 

Elléptem az ablaktól, és lefeküdtem az ágyba. 

Nem mondanám, hogy szerelem volt első látásra, mert hazudnék. Nem volt szerelem, semmi érzés, csak egy óvatlan nézés. Abban a pillanatban csak egy egyszerű fiúnak tűnt. Egy egyszerű srácnak, aki beköltözött a szomszédba. 

Akkor még nem tudtam, hány balhém lesz miatta, hányszor fogok összeveszni Adammel. Mennyi embert fogok elveszteni az ismeretség alatt, és mennyire fogok vonzódni ehhez a sráchoz. 

Csak néztem a plafont, és azon gondolkoztam, hogy újra el kéne olvasni azokat a jegyzeteket. És így is tettem...