Második fejezet - Mikor először motorozok Vele

Sziasztok drága olvasók! :) 

Mint láttátok, volt egy kis megingás a blog jövőjével kapcsolatban, de újra visszatértem, ezentúl rendszeresen hozom a részeket! :) 

Sajnálom, de egyszerűen volt valami, ami rosszul esett, de emiatt nem fogom abbahagyni, mert hiányzik a blog írása.

Köszönöm a 36 feliratkozót, még most se hiszem el, hogy ennyire sok embert érdekel ez a történet, ami nem is annyira érdekes :D 

Hát, ennyit szerettem volna írni, remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket, és nem okozok csalódást :)

Amint beérek, megcsap az otthon ismerős illata. A barna bútorok tökéletes kontraszt alkotva a narancssárga falakkal. A lámpából gyér fény tör elő, amint kezemmel megtalálom a kapcsolót, és mikor leveszem a cipőm, és felakasztom a kabátom az ismerős fogasra, halk nevetést hallok az előszobából. Próbálom figyelmen kívül hagyni az illemszabályokat, miszerint köszönjünk az idegeneknek, egyszerűen, túl fáradtnak érzem magam ahhoz, hogy nehéz végtagjaimat végighurcoljam a lakáson. A konyha felé veszem az irányt, és ahogy végighúzom kézfejemet a narancssárga tapétán, egy kicsit megkarcolja az a bőröm. A falon festmények és családi képek láthatók, és azt hiszem, kicsit tovább időzöm azon, amelyiken Sammel vagyok. A kép egy éve készült, még sokkal világosabb rajta a hajam. Átöleli a derekam, én pedig a kamerába vigyorgok. Anya szerint ez az egyik legjobb képünk, ezért rakta ki. Természetesen, elég furán nézett ki, mikor a dédim képe mellé kikerült ez, de mindegy, inkább nem szóltam semmit. Továbbsétálok, egyenesen az említett helyiség felé, mikor a bátyám ismerős hangja üti meg a fülem.

- Szerintem már a húgom is hazajött - meséli mély, lágy hangján. Imádkozok, hogy ne a konyhában üljön a barátjával, esetleg a lánnyal, akit felhozott, és hálát adok az Istennek, mikor üresen találom azt. A hűtő felé igyekszem, valami ehető után kutatva, mikor közelebbről hallom a bátyám nevetését. Megfordulok, és a velem szemben álló bátyámra pillantok.

- Blair! Nem is hallottuk, hogy jössz! - ingatja a fejét szomorúan, majd mellém lép, és kiemel két sört a hűtőszekrényből. Követem a mozdulatot szememmel, és mikor az ajtóra nézek, meglátom a lazán nekitámaszkodó srácot. Haja bezselézve meredezik az ég felé, a fehér póló és fekete szakadt farmer tökéletesen simul rá, és a bőrdzsekijét mint egy állandó kelléket, megint felvette. Huncut mosollyal néz rám, miközben elveszi a felé tartott sört.

- Kösz, haver - szólal meg lágyan.

- Bemutatom a húgomat - mutat rám szó szerint Adam rám.

- Ismerjük egymást - szólalok meg halkan. Zayn összeráncolja a szemöldökét, majd a homlokához kap.

- Úristen, téged is megfektettelek? Haver, esküszöm, nem tudtam semmit - mondja teljesen komolyan, mire elkerekedett szemekkel nézek rá.

Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen bunkó, 'nemtörődöm' sráccal áld meg az Isten. Ráadásul, ha az illető a bátyám barátja, akkor eléggé sokszor fogom látni a képét a háznál. Adam először lefehéredik, majd röhögni kezd.

Sóhajtva leülök egy székre, és a kezembe temetem az arcom. El sem hiszem, hogy mondhatott ilyet. Úgy nézek ki, mint egy ribanc, aki minden második srácnak befekszik az ágyába.

Adam szóra nyitja a száját, de közbevágok.

- Osztálytársak vagyunk, de köszi - pillantok rá megvetően, mire fellélegzik és elgondolkozik.

- Tényleg, melléd ültettek azon az órán - jut eszébe.

- De jó, hogy rájöttél - forgatom meg a szemem, és egy almát felkapva állok fel.

- Jó, na bocs. Tudod hány lány kötött már ki az ágyamban? Számon kéne tartanom? - kérdezi vigyorogva.

Szegény, ostoba lányok...

Kicsit sértődötten megyek el mellettük. Amint odaérek, megcsap erős illata, és rá kell jönnöm, hogy egy fejjel magasabb nálam. A bátyámhoz fordulok, majd mélyen a szemébe nézek.

- A szobámban leszek. És lehet, hogy Sam átjön, majd szólj, ha csenget - hagyom ott őket. A két fiú röhögve vonul be a nappaliba, míg én a szobámba igyekszem. A ismerős ajtót kinyitom, majd óvatosan belépek a kék szobámba, és megcsap a jól ismert vanília illat. Egyszerűen imádom ezeket a légfrissítőket, és rengeteget kipróbáltam, mire megtaláltam ezt. Tökéletes, egyszerűen kezelhető, és egész folyamatosan frissít.

Igen, csak én vagyok képes így leírni egy légfrissítőt...

A fehér franciaágyra levágódva a telefonomhoz nyúlok, ami éppen csörög, és Summer neve virít a kijelzőn. Eljátszhatnám, hogy duzzogok, mert ez egy kicsit tényleg igaz, de inkább megpróbálom elfelejteni a délelőtti eseményeket, és sóhajtva szólok bele.

- Igen? - kérdezem, miközben az órára pillantok.

- Beszélnünk kell - vágja rá, mire szemöldök ráncolva felülök.

- Ha megint Zayn a téma, mond, és inkább leteszem most - szűröm a fogaim között.

- Otthon vagy?

- Igen, de nem hiszem, hogy szeretnél jönni. Itt van Ő is - mondom felbátorodva. Nem mondhatja meg sem ő, sem más, hogy kivel barátkozzak, és merre menjek. Ha meg akarom ismerni Zaynt, akkor megfogom, és nem állhat az utamba sem ő, sem Sam, sem Adam, sem senki.

Belefáradtam, hogy mindig bábuként ráncigálnak, és megmutatják a szerintük helyes utat. Mert az az út nekem sosem az igazi...

- Mondd, te teljesen hülye vagy? - emeli fel a hangját.

- Nem én hívtam át - forgatom meg a szemem. - Jóban van Adammel.

- Az is inkább az egyetemre koncentrálna - motyogja unottan.

- Miért kerestél? - térek a tárgyra.

- Hogy bocsánatot kérjek. Túlreagáltam, de kérlek szépen, ne nagyon keresd a társaságát. És, mert van két jegyem hétvégén arra a romantikus filmre, amire el akarsz menni - nevet.

Sóhajtva beletúrok a hajamban, és egy stratégián gondolkozok. Ha látszólag hallgatok Summerre, akkor békén hagy, és nem fog végig arról papolni, hogy ez mennyire nem helyes így... Rá kell jöjjek, lassan egyetlen ember sem lesz, akiben bízhatok, és akinek bármit elmondhatok.

- Rendben, menjünk - adom be a derekam.

- Szuper! Meg ha már ott leszünk, elmehetnénk vásárolni - kezd el csevegni.

- Jó, menjünk - vonom meg a vállam, bár úgysem láthatja ezt a mozdulatot.

- Olyan jó ruhát láttam múltkor - mondja, mire megcsóválom a fejem. Nem hiszem el, hogy belementem ebbe a kínos csevegésbe...

- Melyiket?

- Tudod, azt a vöröset! - mondja hangosan.

- Azt a minit? - ráncolom össze a szemöldököm.

- Nem volt az annyira mini - kuncog.

- Á, nem. Mint a fekete, amit néztem? - jut eszembe.

Igen, egyszer megláttam egy fekete ruhát. Az ujja, és a nyak része teljesen átlátszó, fekete csipkés, mély kivágása van, és pont fenékig takar ez a fekete selyem anyag, onnantól combközépig újra felveszi a virágos csipkés mintát. Bevallom, nekem nagyon bejött, de Sam is velem volt, és idézem a szavait: 'Az én barátnőm nem fog úgy kinézni, mint egy utcalány."

Köszönöm szépen, egyébként, ezt a kedves hasonlatot, nem, nem sértődtem meg. Hogyne...

- Az rohadt jól nézett ki, nem tudom, mi baja volt Samnek - mondja.

- Talán megveszem hétvégén - dőlök hátra.

- És mit fog szólni? - rémül meg.

- Nem nagyon zavar a véleménye - vágom rá, de egyből meg is bánom.

Senki nem tudja, hogy nem úgy érzek Sam iránt, ahogy illene, és mostanában egyre többször közelítek a lebukáshoz.

- Hallottad, hogy Lauren állítólag lefeküdt Brendonnal? - kérdezi, mire felszökik a szemöldököm a plafonig. - Lauren nem hülye, nem fog lefeküdni egy sráccal, akit alig ismer - mondom nyugodtan.

- Videó is van - motyogja.

Két éve vagyok együtt Sammel, de még mi sem feküdtünk le. Nem erőlteti, én pedig nem vele akarom elveszteni. Ennyi az egész.

De azért az, hogy Lauren egyből szétnyitja a lábát egy kék szemű srácnak, kicsit sok. És ha volt olyan idióta, hogy hagyta, hogy le is videózzák, akkor nem tudom sajnálni.

- Mi? - kérdezem még mindig sokkos állapotban.

- Vagyis, a videón nem látszik a lány arca, meg ilyenek, de mindenki azt mondja, hogy ő az - javítja ki magát, nekem pedig legördülnek a kövek a szívemről.

- Beszéltél vele? - jut eszembe.

- Próbáltam, de nem tudom elérni - sóhajt bele a telefonba.

- Otthon vagy? Menjünk át hozzá - javaslom feszülten.

- Rendben. Hol találkozzunk? - kérdezi komolyan. 

Summernek és nekem nagyon nyomozós múltunk van. Azt hiszem, négy éve volt, hogy ki akarta deríteni, melyik az a srác, akit a plázában látott. Álruhában követtünk egy fiút egészen a házáig, ami pontosan a város másik volt, míg rá nem jött, hogy nem is a srác, akit látott. Így ott álltunk, eltévedve, fázva, és nem tudtuk, kit hívjunk most. 

Persze, akkor egy hétre eltiltottak Summertől, de ez sem számított, mi akkor is kerestünk kiskaput. De ez már egy másik történet. 

- El tudsz jönni oda? - kérdezi, én pedig a számat rágom. Valahogy megoldom. Majd Adam elvisz, legrosszabb esetben majd sétálok.

- Persze - vágom rá. - Ott találkozunk - teszem le.

Sóhajtva túrok bele a hajamba, és dőlök hátra. Most ki kell mennem oda, és meg kell kérnem Adamet, hogy vigyen el. 

Felállok, és a táskámért nyúlok. Belerakom a telefonom, és kisétálok az ajtón. A nappaliba beérve, egyből a bátyámat veszem észre, amint szájához emeli a poharat és belekortyol. Zayn előtt azonban egy érintetlen pohár sör van, amit kicsi furcsállok, de nem jegyzek meg.

- Jó, normál körülmények között nem kérnék ilyet, de most vészhelyzet van. Adam, elvinnél Laurenékhez? - piszkálom a körmöm.

- Nem - feleli egyszerűen.

- Csak ennyit kérek, kérlek - nézek boci szemekkel a szemébe.

- Én elviszlek, ha gondolod - szól bele mosolyogva Zayn. Elkerekedett szemekkel bámulok rá, majd gyorsan észbe kapok, és vigyorogva ránézek.

- Tényleg? - kérdezzük egyszerre Adammel, bár azért látszik az eltérés a hangsúlyunk között. A fekete hajú srác folyamatosan szemez velem, majd hirtelen Adamre pillant.

- Persze. Úgyis megyek lassan - tápászkodik fel, és végigsimít bőrkabátján. Vigyorogva Adamre nézek, és átdobom a hajam a vállam fölött.

- Köszi a fuvart, Adam -  mondom gúnyosan, és megvárom, amíg lepacsiznak.

- De ne felejtsd el a bulit, haver - mondja sejtelmesen Zayn a barna hajú bátyámnak. 

Felveszem a kabátom és a cipőm, majd rápillantok.

- Mehetünk? - kérdezi lazán nekitámaszkodva az ajtófélfának. 

- Persze - dobom át a hajam a vállam felett. A kulcsom a zárba helyezem, és miután kinyitom az ajtót, kilépek rajta. 

Zayn óvatosan kikerül, és megáll az egyik fekete motor mellett. Mivel nem nagyon értek hozzá, kicsit furán figyelem a járművet. 

- Ugye motoroztál már? - kérdezi látva értetlen arckifejezésemet. 

- Nem - rágom a szám szélét. Sóhajtva beletúr fekete hajába, és a kezembe nyom egy bukósisakot. 

- A lényeg, hogy kapaszkodj erősen belém - mondja, miközben felveszem a fekete fejvédőt. Kicsit hülyén állhat, mert a srác elröhögi magát, és az sem növeli az önbecsülésem, hogy nem tudom összepattintani. Egy mozdulattal állam alá nyúl, és bekapcsolja. Hideg kezei hozzáérnek az arcomhoz, mire megborzongok.

- De várj! Te már ittál - jut eszembe a két sör. Elkerekedett szemekkel nézek rá. El sem hiszem, hogy majdnem felültem egy ittas sofőr mögé, ráadásul úgy, hogy még sose motoroztam. 

- Megőrültél? Nem ittam bele - forgatja meg a szemeit. 

- Ja, rendben - dadogom, miközben felül. Kicsit feszengve állok ott, és a számat rágom.

- Nem jössz? - pillant rám, miközben hátrafordul.

- Te miért nem veszel fel bukósisakot? - mutatok kérdőn a fejemen lévő borzalomra. Ha én felvettem, vegye fel ő is.

- Mert nem akarok hülyén kinézni. Amúgy se megyek gyorsan - vonja meg a vállát. 

- És én kinézhetek rosszul? Kösz - forgatom meg a szemem. 

- Hátul nagyobb az esélye annak, hogy leesel - adja meg a miértjét a dolognak, mire leesik az állam. Ezt ő sem gondolhatja komolyan...

- Inkább hívok egy taxit - motyogom.

- Nyugi már - röhögi el magát. - Csak látni akartam, milyen képet vágsz - vihog, mire a karjára csapok, és felülök mögé. Átkulcsolom a derekát, és szorosan mögé ülök.

- Mehetünk - hunyom le a szemem. 

- Remélem nem parázol a gyorsaságtól - húzza huncut mosolyra a száját, és felbőszül a motor. 

Még szorosabban fogom a derekát, mikor elindulunk. A szél belekap a hajamba, az arcomba repíti azt. A házak elsuhannak mellettünk, és behunyom a szemem, mert gyomrom émelyegni kezd. Zayn jellegzetes illata megcsap és mosolyra húzom a számat. Éjfekete haját fújja a szél, és miközben egy óvatlan pillanatban hátranéz rám, még jobban rátapos a gázra. Apró sikoly hagyja el a számat, és hirtelen a legrosszabb helyekre küldeném el. 

Sose volt még részem ilyenben. Adam mindig ígérgette, hogy elvisz majd motorozni, de Sam megtiltotta neki. Azt mondja, nem szeretne idő előtt elveszteni, és a frász rázza ki azoktól, akik élvezik a száguldás pillanatait. Pedig fogalma sincs arról, milyen érzés ez. Talán, ha egyszer elmenne egy ilyen túrára, vagy ne adj Isten felülne Adam mögé, megtudná, mennyire felemelő érzés. Egyszerűen szabadnak érzem magam, és mindig szeretnék motorozni. 

Egészen addig a pillanatig úgy gondolom, ameddig Zayn durván le nem fékez, és neki nem csapódok a hátának. 

- Megjöttünk - mondja. Sóhajtva kinyitom a szemem, és lepattanok a motorról. 

- Soha többé nem ülök fel mögéd - veszem le a sisakot. 

- Ki mondta, hogy fogsz még velem motorozni? Ez egyszeri alkalom volt. Még egy lány sem ült kétszer a motoromon - vágja rá vigyorogva. Megforgatom a szemem, és előveszem jó modorom.

- És köszi a fuvart. Bár nem értem, miért hoztál el, ha a szomszédba laksz, de kösz - mosolygok rá. 

- Amúgy is dolgom van a városban - vonja meg a vállát semmitmondó stílusban. - Viszlát, Blair - veszi búcsúzóra a figurát, és újra felbőszül a motor. 

- Szia, Zayn - válaszolok a hűlt helyének, majd megcsóválom a fejem, és a ház felé fordulok.